Kecskeméti Televízió

Melegítő szeretet

Rövid link: http://kecskemetitv.hu/sa_hirek/i_kecskemet_2/i_melegito_szeretet_110192/t_Meleg%C3%ADt%C5%91%20szeretet/index.html

Melegítő szeretet – ezzel a címmel rendezett jótékonysági estet a Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet a tél közeledtével összesen négy családhoz juttat el egy-egy kályhát a felajánlók és a társzervezetek anyagi támogatásával.

Egy többgyermekes egyedülálló édesanya vehette át az egyik kályhát, amelynek segítségével melegség köszönthet majd családja otthonába. Az adományt a Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Szociális Civil Kerekasztal tagszervezeteinek képviselői adták át pénteken este a Szentcsalád Plébánián egy jótékonysági est keretében. A kulturális est célja az volt, hogy olyan program jöhessen létre Melegítő szeretet címmel, amely a tél közeledtével a fűtést segít biztosítani a hátrányos helyzetű családoknak. A rendezvény során százötvenezer forint gyűlt össze a felajánlóknak köszönhetően, ebből még három családnak tudnak biztosítani a szervezők egy-egy kályhát, beszereléssel együtt. Az est során a Lakó Sándor Kamarazenekar valamint a Kecskeméti Zenészegylet muzsikusai léptek fel, és Eusebio Ágoston atya mondta el gondolatait a rászorulók segítéséről.

 

{mp4remote}http://nrw.kecskemetitv.hu/ftp/video2016/20161114_hh_melegito_szeretet.mov.mp4{/mp4remote}