XVI. Országos Kamarazenekari Fesztivál, Kőszeg

2010. április 9-11. Kőszeg - Kőszeg városa díj.

A zsűri tagjai: Áldor Lili és Kostyál Kálmán


A zsűri értékelése:

„A XVI. Országos Kamarazenekari Fesztivált 2010-ben immár harmadszor rendezte meg Kőszeg városa a már megszokott szeretettel, hozzáértéssel és természetesen nagy lelkesedéssel, mely láthatóan minden résztvevőnek (ezen belül a zsűrinek is) nagyon jól esett.


 … A kecskeméti Lakó Sándor Kamarazenekar (művészeti vezető: Róbert Gábor) … visszatérő együttes. Produkciójuk most is mélyen átgondolt volt, a jó vezetés, a helyesen alkalmazott műsorpolitika, a rendelkezésre álló erők helyes felmérésének jó példája. Torelli g-moll Concerto-jában Kiss Ágota és Varga Ildikó hegedűhangja megfelelően simult egymáshoz, láthatóan eléggé tisztelték a másik szólamát, tiszta is volt. Apró szakmai észrevétel: a második tételben a kvint áttételeket egyszerűbb nem ujj-áttétellel megoldani. Pergolesi Stabat Mater-ének második és hatodik tételét Hajdú Katalin énekelte szép hangon, a nagyon jól kidolgozott kíséreten mindig felülemelkedve. Sajnáltuk, amiért ritkán tudatta velünk, hogy a szöveg mit is jelent. J. Haydn a Megváltó Hét Szava a Kereszten c. darabja V. Sitio (Szomjúhozom) és VI. Consumatum est ( Elvégeztetett) tételei érezhetően a műsor súlypontját jelentették.  A Sitio szinte sivatagi hangulatot keltő pizzicatói fölött megszólaló sóhaj első hangja még fontosabb lehetne, az egyén és a tömeg érzékeltetése is lehetne drámaibb, az utolsó hang is lehetne hosszabb, mégis az egész közönséggel együtt lélegeztünk fel a végén. A Consumatum est (a tétel címével ellenkező) vigasz effektusa is lehetne meggyőzőbb, mégis éreztük a tétel súlyát. Sajnáltuk, hogy a szakmai konzultáción az ismert körülmények miatt már csak a zenekar töredéke tudott részt venni. Kodály Zoltán Gavotte-ja képviselte a XX. századi magyar zeneirodalmat. Nagy öröm számunkra, hogy a Fesztivál alkalmával ilyen rejtett kincsek is előkerülnek.”

 
                                                                 Kostyál Kálmán